Megelevenedik előttem Heinz Meynhardt Vaddisznóriport című nagysikerű könyvének néhány emlékezetes leírása, miközben egy sokat tapasztalt vadászemberrel beszélgetek.

Egyéb ügyeim Fejér megyébe szólítottak és kihasználtam az alkalmat, hogy egy régi ismerőst meglátogassak.
Miközben azon töprengtem, vajon otthon találom-e, sok-sok közös emlék, felejthetetlen vadászat élménye tört elő bennem. Aztán megérkeztem a kis falusi épület elé, melynek udvarába bepillantva már messziről látszott, hogy nem egy hétköznapi ember a ház lakója, hanem egy sokat látott-tapasztalt ízig-vérig vadász, aki már a lakás ajtajában vár mikor megérkezem.
Természetes, hogy mint minden alkalomkor, most is első kérdéseink a családról szólnak és örömmel látom szemében a csillogást, mikor unokájáról beszél, aki kilenc hónapja bolondítja öregapját. Öröménél csak türelmetlensége nagyobb, hiszen ha tehetné már vinné magával vadászni, mint annak idején Őt is, szinte karon ülő gyerekként már a nagyapja is vitte.

Aztán ahogy felnőtt Ő maga is folytatta a családi tradíciót, hiszen már nagyapja is elismert és köztiszteletben álló vadász volt Tolna megyében, és attól kezdve minden férfi leszármazottja aktív, tevékeny vadászként tölti idejét. Az apa és a nagybácsi, most pedig a két testvér Sándor és András aktív tagjai a vadásztársadalomnak, és részesei annak a munkának, amelyek az egyszerű vadászok, nem harsányan, nem hivalkodva, hanem csak egyszerűen belső indíttatásból végeznek.

Ápolják a vadállományt, gondoskodnak a felnövekvő vadásznemzedék egészséges fertőzéséről, és sok esetben kiveszik a részüket, a szakmai elméleti és gyakorlati oktatásból. Ezt nem szervezett keretekben teszik, hiszen soha nem kértek tőlük a különböző szervezetek segítséget, hanem az ismerősök és a hajdan volt "tanulók" ajánlása alapján. Példát mutatnak szakmaiságból, etikából és a maguk módján megkövetelik a "leadott tananyag" ismeretét. Vadászok közt nem ismeretlen kifejezésekkel és előadásmóddal fűszerezik azt, ami az érdeklődő hallgatóságnak mindannyiszor újdonságként hat, még ha sokadszorra is hallja a történetet. Bizony sokszor volt szerencsém nekem is ezeket a történeteket hallgatni, részese lehettem Sándor oktatásainak. Most inkább róla írok, mert bár mindkettejükkel kiváló a kapcsolatunk, több időt mégis csak Vele töltöttem azóta, hogy elkezdtem vadászni.
Hosszú időt töltött el hivatásos vadászként jó néhány vadásztársaságnál, és a saját bőrén is kellett tapasztalnia, hogy sem korábban sem pedig a mai időkben nem kapják meg a hivatásos vadászok azt a rangot, elismerést, amely megilletné Őket. Sok társaságnál, tisztelet a kivételnek, nem a vadászat szakembereinek tekintik a hivatásos vadászokat, hanem a vadászat napszámosainak, vagy rosszabb esetben cselédeinek.

Szakmai képzettség és végzettség nélküli választott "vadászmesterek" irányítják a szakmai munkát, sok esetben figyelmen kívül hagyva a nagy tapasztalattal rendelkező hivatásos vadászok javaslatait, érveit. Ismételten kiemeli Sándor is, hogy vannak kivételek. Kivételek azok a társaságok, ahol a gazdálkodást a vadállomány mennyiségének és minőségének megőrzése, ezáltal a vadászati lehetőség hosszú távú biztosítása a cél. Többek közt az előbbinek köszönhető, hogy nagyon sok, óriási szakmai tapasztalattal rendelkező képzett hivatásos vadász hagyja el a pályát, mert megcsömörlöttek az állandó küzdelemtől és kilátástalannak tűnő szélmalomharctól. Így Sándor is gépkocsivezetőként keresi kenyerét, de van másik, szintén nagy tapasztalatú kollégája, aki biztonsági őrként dolgozik. Őt is Sándornak hívják és legalább annyi előnye van a dologból, hogy munkahelyén megismerkedett az Internettel, az Internet adta lehetőségekkel.
Mi Sándorunk számára idegen ez a világ, nem neki találták ki a szobában üldögélést egy monitor előtt, az Ő világa az erdő, a természet.
Beszélgetéseink során gyakran visszatérő téma Heinz Meynhardt Vaddisznóriport című könyve és bizony ilyenkor előkerülnek a sárguló és az utóbbi időkben már színes fényképek, melyek ékesen bizonyítják a könyvben leírtak valós voltát. Miközben a képeket válogatjuk előkerülnek a régi fotók közül, amikor Sándor még sok sötét hajszállal volt gazdagabb, és legalább annyi kilóval volt "szegényebb", mint napjainkban.