Vadászati Információs Portál
Vadászati Információs Portál
TÁMOGATÓINK

NATURHUN

 

 

 
>
 
Ma ilyen a hold


Hold fázis
 

 
Vadászkultúra

Itt elérhető az oldal kulturális melléklete:

 
Felhasználóknak
 
Vélemények
 
Információk
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika

Google PageRank

STATISZTIKÁK

 
C.I.C.
 
 
 
 
 
Saját e-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
SZAKMAI CIKKEK
SZAKMAI CIKKEK : Egy éve nyitották meg Hatvanban a „Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumot”

Egy éve nyitották meg Hatvanban a „Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumot”

Dr. Hautzinger Gyula  2015.03.25. 19:40

Szinte napra egy éve nagy csindarattával nyitották meg Hatvanban, a városközpontban, az évtizedeken keresztül elhanyagolt, mára hatalmas uniós pénzek felhasználásával is szépen helyreállított Grassalkovich - Hatvani (Deutsch) kastélyban a „Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumot”.  Ott volt államelnökünk, a kormány „fővadász” elnökhelyettese, miniszterek, a névadó máig közöttünk élő, köztiszteletnek örvendő özvegye, Mangi asszony. Vadászati közéletünk celebei és mindenki más, aki számít ebben a kis hazában. Nemzeti színű avató szalag átvágása, vadászkürtők fanfárja, kitüntetések, csókok-ölelések és mosoly, vidámság…


Én néhány nappal az ünnepélyes ceremónia után vadászbarátaimmal látogattam meg a jeles kárpát-medencei, híres magyar vadászunkról elnevezett intézményt. Benyomásaimról akkor fényképekkel illusztrált cikkben számoltam be, amelynek összegzett következtetése ez volt: 

Nem tehetek róla, de szívügyemnek érzem a nemzet – de ha szabad kicsinyíteni - az ország vadászati kultúráját. Azért teszem ezt az általam is nehezen vállalt kicsinyítést, mert más a történelmi korszak megítélésében vagy elszakadt nemzettársaink ügyében akár folyamatosan végzett munkánk, és más egy lezárt vadászati kérdésekben régen hozzá semmi közünk vadászati kultúra bemutatása. Mint ez a tárlókat járva be is bizonyosodott. Azon kívül, hogy néhány határainkon belül már nem található, különösebb magyarázat nélkül a többi nálunk nagyon is megtalálható, sőt vadászható állatok kitömött példányaival együtt ügyesen elhelyezve szemlélhetők, de ezen kívül semmi sem utal a kárpát-medencei névválasztás mellett. 

Nos, én ebben a kontextusban szerényebben valóban a Magyar jelzőt találom megfelelőbbnek, és inkább a valóban a Kárpát–medencén belül lévő szép országunk vadászati tematikáját akár neves vadászati régióink részletes bemutatásával színesítettem volna. Mert ráférne. Erről is írtam egy éve, de a Vadászati Kulturális Egyesület egykori elnökeként közel húsz éve is, amikor értékes hazai és külföldi tapasztalatok ismertetésével, a legnagyobb vertikumban képzeltük el és tűztük talán legelőször, egyre sürgetőbben zászlónkra az önálló, magyar vadászati múzeum létrehozását. De nem egészen így, és itt álmodtuk meg a hazánkat is büszkén reprezentáló múzeumot!

 

A helyszínnel kapcsolatban. Sok elképzelés merült fel. A legkézenfekvőbb elgondolás akkor tájt, a rohamosan szépülő gödöllői kastély együttesben, önálló épületben történő elhelyezés volt. Hatvan úgy merült fel, hogy egyszer Hídvégi Bélával, Gyöngyösön a Mátra múzeumban Nagy Rózsa által megálmodott-létrehozott, példaértékű szép vadászati kiállítást megnézve, a jövőre tapasztalatokat merítve megálltunk Hatvanban. Béla kedvesen kituszkolt a kocsiból, hogy a biztonsági őrt megkörnyékezve, ugyan kéredzkedjünk már be a rohamosan romló épületbe kicsit körülnézni. Vajon alkalmas lenne-e az épület rendbetétele után nagy álmunk megvalósítására. Nos, akkor is, most is az volt a véleményem, hogy túl azon, hogy egy szép történelmi épületet így megmentenénk az enyészettől, nem a legszerencsésebb egy Budapest központú országból ilyen távol, „hatvan kilométerre” elhelyezni az egyszer volt, hol nem volt vadászati nagyhatalom múzeumát.

 

Gödöllő még belefért volna. Bár azóta, mint hírlik, a korábban szintén odatervezett Magyar Építészeti Múzeum is inkább a grandiózusan megálmodott, a Városligetben létrehozandó „Múzeum mérföldre” tervezett. Nos, és itt a következő bökkenő! Miért is nem oda álmodták meg a most egy éve Hatvanban múzeumot avatók? Talán az épület megmentése miatt? Nos, ha csak ennyi az indok, akkor drága, nagyon drága árat fizettünk és fogunk folyamatosan fizetni ezért a döntésért. 

Mert túl a múzeum tartalmi-szervezeti problémáin, amelyről később még szeretnék elmélkedni, egy múzeum „halála”, ha látogató hiányban szenved. És ez bizony most már egy év után is bőven meglátszik. Péntek délelőtt voltunk ott, és rajtunk kívül körülbelül másfél óra alatt senki mással, a személyzeten kívül nem találkoztunk. Ellentétben a tavalyi látogatásom után írt cikkem kritikus, de bizakodó hangjával a látogatók hiánya, az iskolás csoportok hiánya, a kastélykertben lezárt épületek, szomorúsággal töltött el. Akkor ez lenne nem is az ország, de a a neve után akár a nemzet több mint ezeréves vadászati kultúráját bemutató tárház? És kinek, ha a pillanatnyilag tapasztalt helyzet talán általánosnak is vélhető? Hiszen ami tavaly a megnyitás körüli időszakban az újdonság varázsával hatott, és az iskolások is szervezettebben jöhettek, mára akár a cseppet sem jobb, kirándulásokra fordítható anyagi eszközök szűkösségében akár az eufória utáni rideg valóság is lehet. Mindehhez hozzájárulhat az is, hogy a hírek szerint a megnyitás óta, már a második igazgató is távozott és most keresik immár egy éven belül – a harmadikat!

 

És lássuk be, maga a hely kiválasztása sem bizonyult a legkiválóbbnak. És most nem is a Budapesttől mint az ország kulturális központjától való távolsággal hozakodnék újból elő, bár megtehetném. Hanem magával Hatvannal, mint egy gyakorlatilag mezővárossal, mint vadászati szempontból, nos, valljuk be nem az ország legjelentősebb területeihez tartozó vidékkel. Így egyre jobban ágaskodik bennem a gondolat, hogy a döntéshozók valóságban nem-e magát a kastélyt akarták – e megmenteni? Na, de kérem, akkor túl a nemes gondolaton kérdezem, megmentették –e a vadászat kulturális-tudományos (sorolhatnám még a jelzőket) szempontjából talán a kastély megmentésénél is fontosabb megőrzését és méltó bemutatását, továbbfejlesztését. Félek, hogy a dolgok jelenlegi látszata alapján a válasz – nem!

 

Érződött ez az aggodalom már tavaly is bennem. Akkor talán az öröm érzése elnyomta a kételyeimet, amelyek mára megerősödtek. Valahogy akkor sem éreztem, hogy a múzeum a szervezők széleskörű megkeresése alapján, olyanok bevonásával készült, akik már valaha foglalkoztak hasonlóval. Korábban is írtam, most is megemlítem a gyöngyösi Nagy Rózsa nevét. Félek, hogy őt sem kérdezték meg a valószínűsíthetően a mai „fényes szellők” alapítói. Mint ahogy ha már nevében utal rá, a nemzeti összefogás is hiányzik, de még az országos is. Kérdezem, hol vannak a magyar táj csodálatos vadászati régióinak, a Bakonynak, Gemencnek, Somogynak, Zalának de akár csak a közeli Mátrának a bemutatása? Örömmel tölt el, hogy a múzeum Széchenyi Zsigmond nevét viseli és egy terem az ő emlékét őrzi, de hol van a többi nagy vadászunk, Kittenberger vagy akár mai, csak a legnagyobbakkal összemérhető Hídvégi Béla munkásságának megemlítése. Tavaly még várakozással írtam, hogy egy különálló épületben várhatóan sorra kerül ezen nagyjaink vadászati emlékeinek a bemutatása is. Félő, hogy a kezdeti lelkesedés után ennek a folytatása is a bizonytalan jövőbe réved. 

 

Tavaly írtam az olyan apró figyelmetlenségről, ami a vitrinekben lévő tárgyak magyarázatára utaló feliratok elhelyezésére, nagyságára utal. Hajlékony derekú, jó szemű embernek kell lennie annak aki el akarja ezeket olvasni. De van más gond is. Igaz, a különben kedves segítőkész személyzet igyekszik mindenben a látogató segítségére lenni, csak éppen a bemutató tárgyával kapcsolatban ne kérdezzen a gyanútlan nézelődő. Arról nem is beszélve, hogy kedves példaképem, vadásztársaságom névadójának dr. Nagy Endrének a Hatvani (Deutsch) családhoz való kapcsolódását, két helyen kétféleképpen örökíti meg a múzeum. Első feleségének Alexandrának az édesapját a példaértékűen elhelyezett emléktábla Hatvani Lajosnak, a büfé mellett megtalált családfa testvérének, Sándornak tünteti fel. Csúnya, durva disszonancia. 

 

Nem kívánom folytatni ezen második látogatásom és az előző során felfedezett, szakértőbb hozzáállással, odafigyeléssel kiküszöbölhető hibákat. Nem örülök neki, hogy egyáltalán ilyenekkel kell foglalkoznom, ahelyett, hogy további eredményekről, fejlesztések látható jeleiről számolhatnék be, miközben látogatók népes táborában járnék-kelnék a múzeumban.

Mi lehetne akkor a megoldás? Természetesen lenne ilyen! Csak az a gyanúm, hogy azt a tavaly lelkesen ünneplők, egymásnak gratulálók-kitüntetgetők messze nem támogatnák. El kellene vinni, újból átgondolni, és kiszélesíteni a múzeum alapgondolatát! Nem, ez még most sem lenne késő! Még mindig ellehetne gondolkodni, hogyan lehetne az egyébként nagyszerű projekt, a városligeti „Múzeum mérföld” megvalósításába beilleszteni. Akár úgy is, hogy hazánk mezőgazdaságának, annak rangjának, helyzetének bemutatására egy teljesen új helyet és akár nagyobb épületet is álmodunk meg. És akkor a Magyar Vadászati Múzeumot az összes kísérő, hozzátartozó álommal (Széchenyi Zsigmond vadász könyvtár, tudományos kutatóműhely, a magyar vadászati képzőművészet állandó-, és időszakos bemutatása, a vadászati gasztronómia és sorolhatnám még mi!), az azt méltán megillető helyet foglalhatná el. Állítom ezt annak az elképzelésnek a tudatában is, hogy grandiózus terveink között szerepel, hogy 2021-ben, a mára legendás 1971-es Vadászati világkiállítás 50. évfordulóján újból Budapest rendezhetne világkiállítást. 

És mit lehetne tenni a hatvani kastéllyal? Azt amit méltán megérdemelne átadni a városnak, használja arra amire, már csak központi elhelykezdése miatt is belátása szerint a legnagyobb szüksége van.

Mert, ha így marad, félő, hogy hangzatos név ide vagy oda, a most egy éve átadott múzeum is csak egyike lesz az ország, de lehet a Kárpát-haza szélesebb körben vett vadászatot bemutató kiállításainak egyikének. És azért valljuk be már ez is valami…

Dr. Hautzinger Gyula

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlatunk

Jágerblogger

 Az aranysakál

Beszélgetések a vadászetikáról.

 

Diana Vadász-felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégium

 

 
MENÜ
 
Fő partnereink
 
Rovataink








 
Véleményünk
Lezárt szavazások
 
Árnyoldalak

Belépés

 
Szavazás

 Eddigi szavazások
eredménye

 
Társalgás


 

Feliratkozás
Hírlevélre

 
Partnereink


Vadászati linkgyűjtemény

 

Agricola Zalakaros információs lapja

Vadászó Földtulajdonosok Zalai Egyesülete

Hídvégi Béla honlapja

ForestPress erdészeti hírügynökség